Teszek és veszek.
Élem hétköznapi életem.
Míg bejelenti lányom Kriszti:
-Anya! Nagymama leszel!
(s ez ellen nincsen hiszti)

Eltátom számat.
Tekintetem üresen réved
semmibe téved(nek) szavaim
Hová tűnt ifjú éned?
Hová? Gondolataim?

Mosolygok. Sírok.
Gratulálok. (Torkomban gombóc.)
Ej, nagyobbik magzatom, gyermek
ki voltál, a kis vadóc
Életet adsz embernek-

Ej, Ágnes, magam!
Csak nem siratod el fiatal,
csitri, tűzrőlpattant lényedet?
Hisz' itt jő a diadal!
Meglátod a Lényeget!

Anyukám, áldott!
Még nem sejted, nagymama-léted
átlényegül immár dédibe
Eggyel több lényre téved
gén-ősök óvó szeme

Ó, isten, ha vagy!
Vigyázz rájuk mint kincseimre,
Gyöngy-könnyeim senki se lássa,
csak mikor örömömbe'
Hullik a szülőágyra-