Só és cukor. Tűz és víz.
Torkomat folytogató könnyes íz.
Mi ez a hajnali vízió?
Valami ambivalens kvíz?
Mért feszít fájó furcsa érzés?
(mert a "nekem nyóc"
soha nem lesz tíz?)

Mért nem vibrál bennem
racionális értelem?
Mért győz le mindig
a túlcsorduló érzelem?
Érzékenységemet hova rejtsem
hogy ne kerekded, hanem kocka
legyen minden sejtem?
S mit tegyek, ha lényemnek ez
fizikailag idegen lételem?

Alattomosan fészkel belém
Egy szürke szárnyú félelem
Hessegetem, sírva hívom
tudatom madárijesztőjét
Széttárt csontkarján
elfojtott gondolataim lógnak
szakadt rongyként
Szélcsendben vihart
kavar a Semmi
Nem akarok szomorú
néma bábu lenni...

Lennék inkább vidám erdő
fenn az éltes hegyen,
Vagy erdő fölött csacska felhő
széltelen, szertelen
Vagy vagyok tán
én magam a hegy?
Kinek zöld lombokba borul
békés álma
de jajj, gyomrában émelyeg
a megolvadt magma
A kitörni készülő tartalom
s robbanásra kész a féktelen
törvényszerű hatalom!

A Természet, ha pusztít is, ám
tisztít, megkönnyebbít
küzdeni ellene nem lehet
S az ülepedő hamu alatt
nem látom a lényeget
Ujjaim közt lágyan hulló
halott pernye lepereg
Reménykedő tenyeremmel
cirógatok köveket

Ó, hová lett a szép
bölcs hegynek
nyugodalmas bája?
Felvajúdott könnyeiből
mért lett kihűlt láva?
Forrong bennem, szorít
minden ki nem mondott szó...
Keserű és émelyítő
mint kávéban a só...

Mondd mi ez a megfoghatatlan
erő benned amitől melletted
néha porszemnek érzem magam?
Vagy más dimenziókra van
programozva agyam?
Mért vergődöm csukott szájjal,
csatát mért nem vívok?
Fúló hangom mért nem zengő,
ha visszajelzést hívok?

Tudom, hogy tanulnom
kell még téged
Tudom, hogy hiányod
elemészt, megéget
Tudom, hogy sóhajomat
álmodban is érzed -
Segíts kedves, segíts nekem,
nem adom fel könnyen
Ha más is vágyad
mondd ki bátran!
-és sosem látod könnyem-