Szomorkás köszöntő
Egyetlen testvérem,
drága kicsi hugom,
Mit is kívánhatnék
a születésnapodon?
Gyötrő helyzetedben
miket is írkáljak
Szívemet nehezíti
könnyfelhős bús-bánat
Nehéz a lelkem tán'
nem is fog a tollam
Rádborult szomorságod
régmúltamra lobban-
Ismerősként csap le rám
egy homálybafúlt érzés
Ismerős a szemedben a
fájdalomtört nézés
Ám te erősebb vagy
-sosem voltál gyenge-
Ne engedd, hogy sebesítsen
igaztalan penge
Ne hagyd, hogy felsírjon
egy újszülött gyűlölet
Hinned kell, jön majd még
a sosemvárt bűvölet
Bár meghasonlott életemnek
ritkán voltál része,
Úgyis TUDOD, hogy kínlódott
énem megtört lénye
Nem példákkal dobálózom,
s nem is büszkén írom
Sokszor majdnem én ástam ki
tíz körmömmel sírom
Iszap-húzta megdőlt nádként
mégis talpraálltam
Köszönöm, míg szívem dobban,
jó anyámnak bátran!
Vagy Égieknek? Szerencsémnek?
A Nagy Játékos Sorsnak?
Nem tudhatjuk, mit hozhat
egy mában nyíló holnap
Ha elmúlt a múlt, fáj a jelen,
s nem kecsegtet szép jövő,
Ne gondold, hogy poklok bugyrán
mi voltunk csak úttörő-
Ki bármit vétett, sose átkozd,
nem nyert meg az nagy csatát
Túlélésért folyik a harc,
emelt fővel menj tovább!
Ne veszítsd el reménységed,
meg ne kopjon mosolyod,
Kisímul még -hőn áhítom -
gondtól párás homlokod
Húsunk, vérünk egy tőről kélt,
s bár törzsünk néha messze állt,
Hiszem, hogy még kapaszkodhat
egymásba e két faág!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
