Erőszak. Fájdalom. Ütések igazságtalansága.
Vicsorgó indulatszörnyek leigázhatatlansága.
Gyűlölettől eltorzult ördögi agyak
Undorító alaktalansága.
Gondolattalan légüres tér a koponyákban,
Amorf öntudatlanság a kifröccsenő
Ragacsos nyálban
Tegnapi, holnapi vészterhes sikoltások
A kiszolgáltatott mában...

Artikulátlan néma, tehetetlen tiltakozások,
Recsegve tört fogak között átszűrődő
Vértől bugyborékoló maró ízű átkok,
Állati ösztönök sárga szemű lélektelensége,
Folytonosan, csúful megerőszakolt,
Fekete masszába fúló világbéke,
Gonoszok sátáni bűzös büntetlensége -
Emberek! Könyörgöm!
Ennek már sosem lesz vége?!

Csönd. Remegő ragyogás.
Fölhúzó, fényes, vakító álom.
Ébrednék. De már átléptem a halálon.
Törött világ. Törött álom.
Épségét már nem találom.
A bolygó bőrén reped a kéreg
S alatta lakmározik sokmilliárd féreg.
 

Teszek és veszek.
Élem hétköznapi életem.
Míg bejelenti lányom Kriszti:
-Anya! Nagymama leszel!
(s ez ellen nincsen hiszti)

Eltátom számat.
Tekintetem üresen réved
semmibe téved(nek) szavaim
Hová tűnt ifjú éned?
Hová? Gondolataim?

Mosolygok. Sírok.
Gratulálok. (Torkomban gombóc.)
Ej, nagyobbik magzatom, gyermek
ki voltál, a kis vadóc
Életet adsz embernek-

Ej, Ágnes, magam!
Csak nem siratod el fiatal,
csitri, tűzrőlpattant lényedet?
Hisz' itt jő a diadal!
Meglátod a Lényeget!

Anyukám, áldott!
Még nem sejted, nagymama-léted
átlényegül immár dédibe
Eggyel több lényre téved
gén-ősök óvó szeme

Ó, isten, ha vagy!
Vigyázz rájuk mint kincseimre,
Gyöngy-könnyeim senki se lássa,
csak mikor örömömbe'
Hullik a szülőágyra-