Hordozlak (mag)amban
Testemben zsong egy
bódító ének,
A hajnalban nékem
ajándékozott szerelmes
sejtjeid még
bennem mindig élnek!
Boldogsággal tölt el e
milliárdnyi mikronnyi lélek,
Dajkálom őket
és áldalak téged!
MÉZÍZŰ CSÓKOK
Szemed szikrázó fénye
a szivárvány megannyi színe
körülölel és glóriába fon.
Aranyló méztől ékes
testemen a gyönyör édes sóhaja
Felrepít és magadhoz von.
"ÉVFORDULÓ KERINGŐ"
-Kedvesem szüleinek-
Köszönteni jöttünk,
Kívánni jókat, szépeket,
Majd' fél évszázad örömében
Osztozni véletek.
Negyvenhét esztendő
telvén jóban, rosszban,
Kevésben vagy sokban,
soha nem feledhetőn,
Sziklaszilárdan vagy
reszketőn, remegőn,
Hittel élt boldogságban
sorsotokkal telt valóságban,
Álmaitok meg nem
kopott fényében,
Szemeteknek ma is
égő tüzében...
S hogy szerelmetek első
gyümölcse édesíti
minden gondolatom,
Nincs szó, mellyel
köszönetem elmondhatom,
Szívemben csak a hála, a
szeretet zengi a hozsannát,
Nem akarok dalolni negédes,
semmitmondó mannát,
Csak hát a szerelem
túlcsordítja agyam,
Bocsássátok meg, ha
elragadtattam magam
Hisz' ez a ti napotok
(a miénk csak ráadás),
Ám a ti életetek számomra
hűn követni való
példaadás...lehet, hogy
elfogult vagyok,
de szememben TI vagytok
a Nagyok, a bölcsek, a
sokat megélt "öregek",
Mi vagyunk, és leszünk
nektek mindig botladozó,
örök útkereső gyerekek...
Mert nem számít az idő
a hely, a kor, mindaddig
míg ott ahol a szeret
lakik, ver tanyát,
S ad gyermekeknek édes
anyát és apát,
Ad hitvest, szeretőt,
barátot, hidegben két
karral font kabátot,
Melegben hűsítő
homloklehelt csókot,
Bánatban biztató
édes-bús kis bókot,
Örömben ujjongó
fényes mosoly-táncot,
Arcokon nem számolt
láthatatlan ráncot,
Jelenben múltidéző
álomporos békét,
Jövőben az elmúlt évek
minden gyönyör-szépét...
Ó, nem is kívánhatnék
többet jobbat néktek,
De bárhová is kézenfogva
mindig együtt léptek,
Viruljon a nyomotokban
hosszú békés élet,
S kísérjen a lelketekben
e szívből szóló ének.
NE TÖRD ÖSSZE!
Porcelán.
Képlékeny kaolin.
Olyan mint a lány.
Ha hevíted, lágy és puha
Mint a rásimuló ruha.
Ha megégeted
Kemény lesz mint a kő,
S ha törik,
Sebezhető apró morzsa
Lesz a nő.
Csigaház.
Benne egy árva lakó.
Hátán cipeli egész
Életét, s mindazt,
Mi bele való.
Féltve őrzi
Papírhéjú jelenét,
Mindaddig, míg
Gyilkos bakancs
Álmaiba belelép.
SZENVEDÉLYEK RABSÁGÁBAN
Ejj, ejj, elmondom én, nem titok,
Mióta megszülettem,
Szenvedélyek rabja vagyok
Kezdődött azzal, hogy lemondtak
Rólam szülészek, orvosok
Ám két kilómmal kiabáltam:
Én akkor is élni akarok!
Első szenvedélyem...-nosza hát
Beragyogta szüleim otthonát, hazavitték
Nevelgették a konokul élnivágyó Ágikát.
Később szülőértekezleteken megríkatták
Anyámat, ó, nem a betűvetéssel volt gond:
Nem díjazták cserfes csacsi nagy számat
A beskatulyázást soha nem tűrtem
A konvenciókat szenvedélyesen utáltam
Mégis fémjelezték mindenütt a nevem
Mert az életet látványosan imádtam
És mert betörni nem is akartak (az
oviban sem angyalka volt a jelem),
Bájos-vadóc csínytevéseimen
Inkább együtt nevettek velem
Lám, másik szenvedélyem a nevetés,
A bút, bajt gondot feledés, ha kelek
Kacsintva üdvözlöm az égen a Napot
Javíthatatlan örök optimista vagyok
Szenvedélyesen szeretek szeretni, lételemem
Hogy viszontszeressenek, szomjazom
Hogy dédelgessék pátyolgassák nem
Hétköznapi, öntörvényű szétszórt lelkemet
Káros szenvedélyem a pillanatnyi örömök
Tudom, hiba hogy nem nézem a holnapot
Nem bánom, nem siratom a múltamat
-néha elégett hamu-holt álmokat török-
Százévesen is örök gyerek maradok
Egy rakoncátlan "makrancoskata"
Kinek sosem fogy ki égbe szálló dala
Szenvedélyem a jó borok, étel, ital s a zene
Ha rámjön a bolondóra, depinek esélyt
Már nem adok, irány a barátok törzshelye
Ha kell, hajnalig mulatok, s ha ez is bűn
Hát aszondom ott egye meg a fene-
Az vessen rám első követ, ki ily módon
Még sosem vétkezett...-Hukk! Bocsika ha
Imitt-amott hiányzik egy ékezet-
És most ürítse az rám, egészségemre
Gyümölcslével, tejjel teli poharát
Aki -míg ezeket elolvasta- nem
Rejtette véka alá elnéző kis mosolyát!
|